//
archívum

Rostás-Péter István (média)

This tag is associated with 350 posts

Kiérdemelt előny vagy „lekenyerezés” a MÚRE-tagsággal rendelkező újságíróknak járó 50 százalékos nyugdíjpótlék? – Transtelex/+

A romániai magyar újságírókat tömörítő szervezet, a MÚRE egy fontos sikert mutatott fel a közelmúltban: közhasznúnak nyilvánították az egyesületet, ami azt jelenti, hogy 50 százalékos nyugdíjpótlékra is jogosultak a tagok. A jelenleg mintegy 300 tagot számláló szervezet, amelynek tevékenységét és legitimitását több erdélyi magyar újságíró is kifogásolta az utóbbi években, most új esélyt kapott arra, … olvasásának folytatása

Hírdetés

Tucatnyi esztendő – Szabadság/v

Azt a bizonyos hét évet szoktuk rendre számon kérni, ha olyan helyzetet kommentálunk, amelyben a közfelfogás szerint a jóérzés, a tisztelet egyfajta normatív viselkedést és viszonyulást feltételez, és ezt a szereplők egy része masszívan megsérti. Hogy hát nem volt gyermekszobája… ez lehet önhibán kívüli hiányosság is. Ettől függetlenül érdemes szóvá tenni. Most épp nem a … olvasásának folytatása

A krími példa – Szabadság/+

Ugyanazt, csak pepitában – a pepita ezúttal hangos, halálos háttérzaj, a háború tompább-élesebb brujázsa. Mert 2014-ben szintén megnépszavaztatták az épp frissiben lerohant, elcsatolt (lehet ezt még fokozni) félszigetet a hódítók, hogy utólagos igazolást nyerjenek agressziójukhoz. Most is ugyanúgy a „szabad világ” nem fogja elismerni a referendumokat, Moszkva ugyanazokkal a partnerekkel paktál majd, azzal a féltucat … olvasásának folytatása

Pluszmínusz, aránylag – Szabadság/+

„Háború van most a nagyvilágban” – a jelen helyzetnél aligha lehet találóbb a költő sóhajba átcsapó diagnózisa: a lassan már féléves ukrajnai orosz invázióra olyan kiújuló konfliktusok „licitálnak rá”, mint a kínai-tajvani ellenségeskedés eszkalációja, az Izrael és a Gázai övezetből rakétázó iszlamisták csatája, a hirtelen (vajon tényleg csak hirtelen, vagy épphogy jól időzítetten) fellobbanó azeri-örmény … olvasásának folytatása

Romániában még válsághelyzetben sem működik a koalíciós politizálás – Székelyhon/+

Románia jelenlegi belpolitikai helyzetéről, az ide vezető folyamatokról, illetve a szükségesnek tartott változtatásokról zajlott részletekbe menő beszélgetés politikai szakértők között kollégánk, Pataky István, a Krónika napilap szerkesztőjének moderálásával Tusványoson.

Zisz iz ő bigining… – Maszol/+

Hogy mégis hang fennakad, mondat megtörik, s az ikonikus Kusturica- film (Macskajaj, avagy Fekete macska, fehér kandúr) szintén klasszikusból átvett idézete nem folytatódik, annak oka van. Több is. Ahhoz, hogy a bjútiful frendsippet is nyugodt lélekkel kanyarítsuk a végére, ha román–magyar kétoldalú államközi kapcsolatokról beszélünk, néhány feltételnek teljesülnie kell vagy…, hogy stílben is diplomatikusabb és … olvasásának folytatása

Örökre…? – Maszol/+

Az ukrajnai háború kezdete után valamivel több mint száz napra hangzott el, hogy az invázió kezdetén elfoglalt Herszon városa örökre orosz marad – frusztráltságot elfedő csatakiáltás, a saját harci morál fenntartása, a kremli hadipropaganda kommunikációs fogása. Mindháromból egy-egy szelet. És még valami…

Románia, ha kidagad – Szabadság

Olyan lesz, mint egy nagy, kerek kenyér – mondta volt egyszer lelkes elántól sodortatva egy nemzeti érzelmekben fölötte bővelkedő hazai politikus. Pár esztendővel 1989 után hangzott el ez a pátosztól és nacionalista élesztőtől dagadó kijelentés. Moldova Köztársaság már kivált a Szovjetunióból, de még számtalan formális és annál több háttérbeli kötődéssel tartozott Moszkvához. Meg Moszkvának. Az … olvasásának folytatása

Tankolás – Maszol

„Igen, volt, aki 48 banira töltött, majd alaposan letörölte a szélvédőt és a fényszórókat, a többiek meg ott hátul őrjöngtek a sorban. De szerencsére csak két ilyen eset volt ma délelőtt” – mondja egy erdélyi kisváros – például Nagyenyed – határába plántált töltőállomás alkalmazottja. „Tudja mit, Sanyi, egy annyit, egy körömfeketényit, egy huszonöt bánt… na, … olvasásának folytatása

Olcsó trükköket bevetve bujkál a nyilvánosság elől a SRI – Maszol/+

Miután a kommunizmus legsötétebb korszakát idéző jogkörökkel tesztelte a közvéleményt, a Román Hírszerző Szolgálat nem az intézményt elvileg ellenőrizni hivatott parlamentben, hanem saját székhelyén, zárt körben „hozta nyilvánosságra” éves tevékenységi beszámolóját.

Főtámogatók

KEDVENCEINK