//
archívum

Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács – CNSAS

This tag is associated with 187 posts

Besúgással vádolják Horváth Istvánt, holott éppen ennek az ellenkezőjét igazolta a CNSAS – Maszol/+

A hiteles tájékoztatással, a sajtóetikával és a józan ésszel is szembe megy az, ahogyan a román média egy része foglalkozik Horváth Istvánnak, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet előző elnökének átvilágítási ügyével. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) április 10-én tette nyilvánossá azt az igazolást, amelyben kimondja, hogy a neves szociológus nem működött együtt az előző … olvasásának folytatása

Csendes László: jó, hogy feloldották a forradalommal kapcsolatos SRI-dokumentumok titkosságát, de nem elegendő – Krónika/+

Bár örül annak Csendes László, az egykori kommunista állambiztonság irattárát átvilágító testület (CNSAS) tagja, hogy a hírszerzés 33 év után számos, az 1989-es forradalomra vonatkozó irat titkosságát oldotta fel, úgy véli: a példát más intézményeknek is követniük kell, hogy teljesebb képet kapjunk az eseményekről.

Nem hívták meg Tőkés Lászlót az új királyhágómelléki református püspök beiktatására – Krónika/+

Nem kapott meghívót Bogdán Szabolcs János jelenlegi királyhágómelléki református püspök beiktatására Tőkés László, az egyházkerület volt püspöke, holott az egyházi protokoll szerint a rangos egyházi eseményekre a korábbi elöljárókat is meg szokták hívni. A történtek mögött Tőkés és a frissen nyugdíjba vonult Csűry István közötti konfliktus húzódik.

Nem hívták meg Tőkés Lászlót a püspökbeiktatásra – ehír/+

A szilágysági Krasznán – korábbi szolgálati helyén – pénteken beiktatták tisztségébe Bogdán Szabolcs Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) októbertben megválasztott új püspökét. A magyar kormány képviselője szerint a KREK neve összefort a Tőkés Lászlóéval, aki viszont nem volt jelen, mivel az egyházkerület régi-új vezetői egyszerűen nem hívták meg. Ott voltak viszont a krasznai református … olvasásának folytatása

Visszavonta perújítási kérelmét Traian Băsescu abban az ügyben, amelyben kimondták, hogy együttműködött a Szekuritátéval – Krónika/+

Traian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről a legfelsőbb bíróság azon döntése kapcsán, amellyel jogerősen megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Szekuritátéval. A bírák pénteken tudomásul vették az exállamfő ügyvédei által benyújtott kérelmet.

Tulajdonjog-visszaszolgáltatás fölösleges magyarázatokkal – Népújság/+

A múlt hónap végén több mint 20 évi jogi kálvária után a megyei földosztó bizottság visszaszolgáltatott Felsőrépán és Ratosnyán összesen 2.260 hektár és 8.100 négyzetméter erdőt báró Bánffy László örököseinek, Bánffy L. Éva-Mária-Rozália-Heléne-Johannának és Bánffy Jósika Imre Lászlónak abból az összesen közel 40.000 hektár erdőtulajdonból, amellyel nagyjából három főúri család – a Bánffy, a Kemény … olvasásának folytatása

Állam a visszaszolgáltatás ellen – Háromszék/v

Magyarázkodik a prefektus. Ezúttal nem a kormány háromszéki megbízottja, hanem a Maros megyei. Muszáj volt aláírnia a Bánffy-örökösök 2200 hektáros erdőterületének tulajdonjogát igazoló birtoklevelet, ha nem teszi, minden késlekedési napért 1000 lejes bírságot kellett volna fizetnie.

Aláírta a prefektus a birtoklevelet, 17 év hercehurca után visszakerül 2200 hektár erdő a Bánffyak tulajdonába Maros megyében – Krónika/+

Tizennégy év pereskedés után birtokba vehetik a Bánffy-örökösök 2200 hektáros erdőterületüket Maros megyében, miután az igazságszolgáltatás tetemes bírság kiszabásának terhe mellett a birtoklevél kiállítására kötelezte a területi prefektust. Az intézkedés jelentős lépésnek nevezhető annak ismeretében, hogy az elmúlt években a román állam megannyi, már visszaszolgáltatott birtokot visszaperelt a Bánffyaktól.

A besúgók köztünk járnak – Székely Hírmondó/v

A bukaresti közszolgálati tévé ismételten műsorra tűzi a szekuritátés megfigyelésről szóló ankétját, melyben jelentős személyiségek és közemberek vallanak dossziéjukról. Azokat ugyanis a CNSAS jóvoltából azóta kérésre kézhez lehet kapni, ámbátor bizonyos neveket törölnek, sőt, mint kiderült, egyes iratok is hiányozhatnak belőlük. No de tanulságos szembesülésekről számolnak be az interjúk, egy ortodox pap például azt meséli … olvasásának folytatása

Visszaszolgáltattak egykori főúri erdőket – Népújság

A prefektúra több mint egy évtizede gátolta az ügyet Október 28-án a megyei földosztó bizottság visszaszolgáltatott Felsőrépán és Ratosnyán összesen 2.260 hektár és 8.100 négyzetméter erdőt báró Bánffy László örököseinek, Bánffy L. Éva-Mária-Rozália-Heléne-Johannának és Bánffy Jósika Imre Lászlónak. Az érintetteknek kézbesítették az erre vonatkozó birtoklevelet. Mint megtudtuk, egykori tulajdonukat több mint 20 éve igényelték vissza, … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK