//
archívum

Tonk Márton (oktatás – Kolozsvár: – Sapientia: filozófia)

This tag is associated with 78 posts

Új szakokat indít, nem emel tandíjat a Sapientia–EMTE – Krónika/MTI/+

Két új szakot is indít a következő tanévben a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), és márciusban minden pénteken valamennyi helyszínen nyílt napokkal várja leendő diákjait – közölte az MTI-vel Tonk Márton rektor a pénteki első alkalmat követően.

Fejetlenség az erdélyi magyar felsőoktatásban: az állami képzés kárára erősödik a magyar kormány támogatásával a Sapientia – Transtelex/+

Eltorzult az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar felsőoktatási kínálat, aminek egyik legszembeszökőbb jele, hogy mára már három intézményben és helyszínen zajlik magyar szociológusképzés. A kolozsvári BBTE magyar tagozatának vezetői szerint a jelenség hátterében az áll, hogy a Budapestről támogatott Sapientia az alapítók ígéreteit megszegve számos szakot megduplázott a romániai magyar adófizetők pénzéből is finanszírozott … olvasásának folytatása

Sapientia: önállóvá válik a Sepsiszentgyörgyi Kar és kezdődik a campus építése – Maszol/+

A következő tanévtől önálló egyetemi karrá alakul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenleg tanulmányi központként működő sepsiszentgyörgyi helyszíne, illetve elkezdik az egyetemi campus építését, számolt be a Maszol érdeklődésére Tonk Márton. Hozzátette: „Jövő évben biztosan elkezdődik az egyetemi campus építése a Sepsi Arénával szemben lévő területen.”

Tonk Márton: „a Sapientia egyetem ott van a nagyok klubjában” – Maszol/+

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pontszámai alapján a 14. helyet foglalta el a 2022-es Egyetemi Metarangsor listáján, melyen a Sapientia EMTE több mint húszéves fennállása óta először jelent meg – közölte Tonk Márton rektor az egyetem vezetőségének hétfői évértékelő sajtótájékoztatóján Kolozsváron.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem megújította együttműködését – Krónika/MTI/+

Tizenöt éve tartó eredményes együttműködés után megújította kapcsolatait a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem; az erről szóló dokumentumokat a két intézmény vezetői kedden írták alá a cívisvárosban.

Visszatér az online térbe az aradi egyetem, a magyar intézmények kitartanak a jelenléti oktatás mellett – Krónika/+

Online oktatásra tért át hétfőn az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem legtöbb kara az energiaválság kényszerítő hatása miatt. Az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények kitartanának a jelenléti oktatás mellett.

„Amit lehet, azt állami egyetemen kell megvalósítani” – Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a magyar oktatás 150 évéről – Krónika/+

Nagyon fontos a magyar nyelvű oktatással is rendelkező állami egyetemek és az erdélyi magyar magánegyetemek közötti együttműködés, de amit lehet, azt az állami egyetemen kell megvalósítani – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelytettese. A magyar tagozat vezetője a magyar oktatás bevezetésének 150. évfordulója kapcsán a BBTE magyar múltjának felvállalásáról, a … olvasásának folytatása

Magyar egyetemen születnek nemzetstratégiai célok – Tonk Márton, a Sapientia rektora a felsőoktatás kihívásairól – Krónika/+

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nem diplomagyár – szögezte le a Krónikának adott interjúban a 2001-ben alakult, 32 alap- és 12 mesterszakán 2400 diákot oktató felsőoktatási intézmény rektora. Tonk Mártonnal az új tanév kapcsán arról beszélgettünk, mit jelent az önálló magyar tanintézet életében a Romániában sokat hangoztatott egyetemi autonómia, továbbá hogy a Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában … olvasásának folytatása

Tonk Márton: a közösség erejével legyőzzük az akadályokat – Szabadság

„A Sapientia a közösség erejével le fogja győzni az akadályokat” – mondta ünnepi beszédében Tonk Márton, az egyetem rektora, az idei Egyetem Napjának kolozsvári megnyitóján. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy vélte, hogy fennállásának ideje alatt „a Sapientia olyan törzzsé tudott válni, amely a tudást anyanyelven közvetíti a hallgatóinak”. Hankó Balázs magyarországi helyettes … olvasásának folytatása

Egyetem Napja Kolozsváron: magyar identitású felsőoktatást akar a budapesti kormány – Krónika/+

Az Egyetem Napját ünnepelték Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A magyar kormány képviseletében Hankó Balázs helyettes államtitkár elmondta: az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat mintegy ötmilliárd forint támogatást kap idén a magyar állami költségvetésből. A Kárpát-medencei magyar egyetemek képviselőinek jelenlétében az egyetem szenátusa által odaítélt Bocskai-díjat idén Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság … olvasásának folytatása

Főtámogatók

KEDVENCEINK