Marcel Ciolacu PSD-elnök arra kérte az Európai Néppárthoz és a Renew Europe frakcióhoz tartozó román EP-képviselőket, minden erőfeszítésükkel győzködjék kollégáikat arról, hogy Románia megérdemli a schengeni csatlakozást.
Az Európai Unió Tanácsának cseh elnöksége törekedni fog arra, hogy a decemberi csúcstalálkozón szülessen meg az egyhangú döntés Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról – jelentette ki Mikulas Bek cseh EU-ügyi miniszter szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Budapestre látogatott Emmanuel Macron francia államelnök, ahol Orbán Viktor kormányfővel, a magyar ellenzék vezetőivel és mindenekelőtt a V4-ek miniszterelnökeivel tárgyalt.
Délelőtt Orbán Viktorral diplomatikus volt, az ellenzék sajtótájékoztatója szerint viszont erősen állást foglalt a magyar kormánnyal szemben Emmanuel Macron a budapesti látogatása során. Az ellenzékiek állítják: a francia elnök szerint az EU-s helyreállítási alapból nem kap pénzt Magyarország, amíg ilyen szinten van a korrupció – írja a HVG.
Vélhetően kevés példa akad arra a világban, hogy egy politikust bosszúból, lejáratás céljával bízzanak meg kormányalakítással, de az eddigiek alapján úgy tűnik, Romániában most éppen ez a helyzet.
Az Európai Unió demokratikus, nem pedig zsarnoki intézmény, így nem merül fel, hogy az azonos neműek úgynevezett házasságának elismerését kötelezővé tegye az unió egész területén – mutatott rá kedden a román ortodox egyház (BOR) szóvivője a Digi24.ro hírportál által idézett nyilatkozatában.
Az Európai Bizottság hamarosan jóváhagyja a román országos helyreállítási tervet (PNRR) – jelentette be Dacian Cioloş, az Európai Parlament Renew Europe frakciójának vezetője és az USR–PLUS társelnöke.
Semmi különös, ismét kormányválság van Romániában, olyan menetrendszerű ez mifelénk, mint angol stadionokban a huliganizmus, hogy kellően korszakos példával hozakodjak elő. De mi is történt, pontosabban, mit tudunk arról, ami történt, mi történhetett valójában, és mi várható – a Nethuszár megpróbálta a lehetetlent, összefoglalni a mai Romániát, kommentekben pedig ti is hozzászólhattok, de csak miután … olvasásának folytatása
Az utóbbi napokban nagyon megtalálta a bukaresti sajtó a kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ-t. És igazi modern, európai értelemben vett kisebbségbarát országhoz méltó magyarellenes uszításba fogott.
A tagállamoknak öt nappal ezelőtt kiküldött új uniós erdőstratégiával kapcsolatban az egyetlen „sajnálatos” dolog az, ahogyan ezt a rendkívül fontos dokumentumot kidolgozták.