//
archívum

Vadas László (színház – Kolozsvár: Puck – bábszínház)

This tag is associated with 17 posts

Jobbá, igazabbá tenni mindannyiunk színpadát: lendületet várnak az új évtől a kultúra területén tevékenykedők – Krónika

Megkerestük a kultúra területén tevékenykedőket, miként összegzik a 2021-es évet, és miben reménykednek az új esztendőt illetően. Költő, színész, kulturálisközpont-vezető, egyetemi tanár, folyóirat-szerkesztő, színházi rendező, kulturális menedzser válaszolt a Krónikának. Legtöbben azt fogalmazták meg, hogy frissességet, lendületet várnak az új esztendőtől, valamint a pandémia okozta nehézségek enyhülését, megszűnését.

Bábszínház-ügy: megfellebbezte a CNCD döntését a Kolozsvári Magyar Bábszínház kezdeményező csoport – Krónika

Sorozatos diszkrimináció éri a vezetőség részéről a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozatát, ezért megfellebbezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését a bíróságon a Kolozsvári Magyar Bábszínház kezdeményező csoport (KOMAB) – közölték szerdán a magyar intézmény létrehozását kezdeményezők. Felsorolták, több tekintetben is hátrányos megkülönböztetés éri a magyar tagozatot.

Szentivánéji rémálom: a hatalom varázsa veri szét a Puck bábszínházat – Átlátszó Erdély

Szervezetileg összeomlott Erdély egyik legrégebbi bábszínháza, a kolozsvári Puck. A leváltott igazgató szerint a magyarok fogtak össze ellene, neki viszont önkényt és mulasztásokat rónak fel. Régi személyes ellentétek is rombolják az intézményt.

„Megbukott” a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatója – a helyi román sajtó az RMDSZ-re mutogat – Maszol

Versenyvizsgát ír ki a kolozsvári Puck Bábszínház igazgatói posztjára az intézményt fenntartó Kolozs Megyei Tanács, miután Emanuel (helyesen: Emanuiel – E-RS) Petran jelenlegi menedzser mandátuma végén nem kapta meg a kinevezése meghosszabbításához szükséges 9-es átlagot az értékelőbizottságtól. Az igazgató a bírósághoz fordult, egy helyi román lap pedig a román és a magyar társulat szétválasztását szorgalmazó … olvasásának folytatása

Puck Bábszínház: fizetéslevonással büntetnék Urmánczit, a konfliktus ellenére zajlik a munka – Maszol

Három hónapig tíz százalékos fizetéslevonással bünteti Urmánczi Jenőt a kolozsvári Puck Bábszínház vezetősége az intézmény jó hírnevének csorbítása miatt. A bábszínész február 15-ig fellebbezhet a fegyelmi eljárást lezáró döntés ellen.

Csoma Botond szerint az oktatás, egészségügy, infrastruktúrafejlesztés és a magyar ügyek volnának a következő négy év kihívásai – Transindex

Fogy az idő a parlamenti választásokig, a tét pedig óriási a kisebb pártok számára is. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselete szerint a járványhelyzet jelentette hátrányból akár még előnyt is kovácsolhatnak.

FRISSÍTVE: Bocsánatkéréssel feloldható lenne az Urmánczi Jenő ellen indított fegyelmi eljárás a Puckban? – Transindex

Ha Urmánczi Jenő bocsánatot kér a Puck Bábszínháztól, akkor az igazgató állítása szerint, el fognak tekinteni a fegyelmi eljárástól – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.

A kolozsvári bábszínház-affér: újabb áldozata van az ügynek, de előrelépés nincs – Transindex

Miért nem újították meg a Puck Bábszínház világosítójának munkaszerződését? Mi a lehetséges kimenetele Urmánczi Jenő fegyelmi eljárásának? És van-e még esély ilyen körülmények között az állami finanszírozású magyar bábszínházra?

KOMAB: A Puck Bábszínházban a megfélemlítés a módja annak, hogy ne legyen kritika – Transindex

Reagált a A Kolozsvári Magyar Bábszínház (KOMAB) kezdeményező csoportja a kedden Emanuel Petran Kolozsvári Puck Bábszínház igazgatója és Varga Ibolya a bábszínház magyar tagozatvezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentésekre. Mint írtuk, a Puck Bábszínház adatokra hivatkozva utasította el a KOMAB diszkriminációról és a magyar tagozat elsorvasztásáról szóló vádjait. Egy nyílt levél is előkerült, és a 15 millió … olvasásának folytatása

Cáfolat vagy csak újabb feldobott labda a Puck Bábszínház ügyének fejleménye? – Transindex

A Puck Bábszínház adatokra hivatkozva utasítja el a diszkrimináció és a magyar tagozat elsorvasztásának vádját. Egy nyílt levél is előkerült. És a pályázat körül is egyre több a kérdőjel.

Főtámogatók

KEDVENCEINK