//
archívum

Vulkán (Zsilyvajdejvulkán; Vulcan/Jiu-Vaidei-Vulcan; Wulkan – Hunyad/mjv)

This tag is associated with 6 posts

Oktatással és kultúrával a megmaradásért – Melyek a népszámlálás tétjei Hunyad megyében? – Maszol

Hunyad megyében a magyarok aránya a harmadik legalacsonyabb volt Erdélyben a 2011-es népszámlálás adatai szerint: a megye lakosságának 4,1 százaléka vallotta magát magyarnak, 17 ezer fő. Míg 2002-ben arányuk 5,2 százalék volt és létszámuk 25 ezer, addig 1992-ben arányuk 6,2 százalék és létszámuk közel 34 ezer volt. A közösség megmaradásban fontos szerepet játszik az, hogy … olvasásának folytatása

Hírdetés

Még több szennyezett erdélyi település lakója mehet hamarabb nyugdíjba – Krónika

Döntő kamaraként elfogadta kedden a képviselőház azt a tervezetet, amelynek értelmében kibővítik a kedvezményezettek körét azon törvény esetében, amely alapján két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba mindazok, akik legalább harminc éven át szennyezett térségben vagy ilyen település 8 kilométeres körzetében éltek.

Magánzárka: élet egy zsil-völgyi kisvárosban 2. Fogytán az emberek „türelme” – Transindex

Járványügyben jelenleg az a helyzet a Zsil-völgyben, hogy egyrészt tartanak az emberek a koronavírustól – teszem hozzá azonnal, hogy teljesen jogosan -, viszont másrészt már nagyon kezd elegük lenni a kijárási korlátozások okozta bezártságból.

Igazi segítség a szórványban a délutáni magyar oktatás: közel 1850 gyerekkel foglalkozik szakképzett pedagógus a tanórák után – Krónika

A szórványbeli iskoláknak és a szülőknek egyaránt nagy segítség az új tanévtől induló délutáni oktatási program, mondják az érintettek. A magyar kormány támogatásával megvalósuló projekt keretében Bukarest és 9 erdélyi megye 33 iskolájában foglalkozik szakképzett pedagógus tanórák után a román többségű közegben élő elemistákkal.

A vulkányi vájárok is csatlakoztak a tiltakozáshoz – Krónika Online

Nem létezik politikai megoldás a Hunyad megyei Energetikai Komplexum (CEH) nehéz helyzetére, a vállalatot csak munkával és komolysággal lehet megmenteni a csődeljárástól – jelentette ki kedden Victor Grigorescu energetikai miniszter azt követően, hogy a Lónyay-bányában dolgozó vájárok után kedden a vulkányiak is tiltakozó akcióba kezdtek.

Eddig 55 gyermeket írattak be magyar tagozatra Hunyad megyében – Maszol

Hunyad megyében a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel (RMPSZ), a történelmi egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve szervezi meg az RMDSZ a Minden magyar gyermek számít beiskolázási kampányt. A pedagógus szövetség az elmúlt két hétben Déván, Petrozsényban és Lupényban tartott előkészítő gyűléseket.

Főtámogatók

KEDVENCEINK