Az orosz–ukrán háború a Nyugat számára – legalábbis geopolitikai értelemben – mindennek tűnik, csupán győzelemnek nem. Évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a nemzetközi közösség fejlődő államainak zöme ne egyértelműen az amerikai álláspont mellett kötelezte volna el magát.
Nem csak a történelmi valóságra vonatkoznak ezek a kérdések. Arra is, hogyan telepedik rá egy kultúra a másikra.
Az Egyesült Államokból hazatért ismerősöm elborzadva meséli, hogy az amerikai fiatalok többsége fogékony a kommunista eszmékre. Németországi barátunk rátromfol: náluk a kommunista eszmék mellett a náci propaganda is teret nyer. Akárcsak mifelénk, mondanám én is, közben az is eszembe jut, hogy emellett lelkesen érvelnek fiataljaink a woke, az eltörléskultúra mellett is. Székelyföldi kisváros konfirmandusai közül … olvasásának folytatása
Rövidzárlat, baleset, árulás, katasztrófa. Vagy lehetőség a kitekintésre a lövészárkokon túlra.
A külföldi filmekre való nyitottság, egyes alkotások méltánytalanul való teljes mellőzése, mások túldíjazása jellemezte az idei Oscart. Az Amerikai Filmakadémia jelenlegi díjazási tendenciáiról Farkas Boglárka kolozsvári filmkritikussal, egyetemi oktatóval beszélgettünk.
Annyi katasztrofális esemény történt az utóbbi időkben, hogy ahhoz képest egy olyan bankcsőd, amely most Amerikában történt a Silicon Valley Bankkal (SVB), az semmiség.
Az egyik Facebook-buborékban ismét fellángolt a vita: megoldást jelentene-e a klímaváltozás, a túlnépesedés keltette gondokra, ha a fiatal nők nem szülnének gyermeket. A megosztó kérdést az amerikai kongresszus demokrata képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez vetette fel; úgy fogalmazott: vajon szabad-e gyermeket szülni egy ilyen világra, és kitenni mindazoknak a viszontagságoknak, amelyekkel egy melegedő bolygón kénytelen lesz szembenézni.
Elismerem, ideológiailag én legszívesebben a zöldek közé állnék. A legfőbb ok az, hogy az ő politikai programjuk a legegyszerűbb: megvédeni, élhetőnek hagyni a természetet. Mint egykori szenvedélyes természetjáró, a Marost, a folyóvizeket imádó számára ez lenne a vágyálom. Megállítani a természetrombolást, egészségessé tenni a környezetünket.
Románia is csatlakozott ahhoz a 17 ENSZ-tagállamból álló, Vanuatu által kezdeményezett koalícióhoz, amelyik felkérné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy mondjon jogi véleményt a globális felmelegedés következményeiről – tájékoztatott szombaton a külügyminisztérium.
A mérőműszerek, de a mindennapos tapasztalat is azt mutatja, hogy a klíma változik, jelesen a Föld felmelegedőben van. Számtalan kedvezőtlen következménye van számunkra e jelenségnek. Tény, hogy a klíma mindig is változott – mint minden más a természetben. Erre építenek a klímaváltozás-tagadók, akik határozottan állítják, hogy minden a maga természetes kerékvágásában halad, az emberi tevékenység … olvasásának folytatása