Nemzetstratégia, nemzetpolitika és a kisebbségi jogok címmel tartott fórumot Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke a Gombaszögi Nyári Táborban július 17-én. Vendégei Csóti György és Gecse Géza voltak.
Rendhagyó történelemóra – ezzel a címmel tartotta hittudományi tanácskozását a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) az ausztriai Felsőőrben.
„Spanyolországból és Litvániából már megérkezett, de várhatóan augusztus végére az Európai Unió valamennyi országából rendelkezésünkre fog állni az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés (Minority SafePack) sikeréről szóló hivatalos visszaigazolás, ám a jövőre nézve komoly dilemma előtt állunk” – jelentette ki Kelemen Hunor a 89. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten, 2018. június 9-én Gecse Géza Nemzetpolitika – szorítóban című … olvasásának folytatása