Az összmagyarság napja, amelyet a romániai magyar közösség is március 15-én ünnepel, ismét felszítja az indulatokat bizonyos politikai nyilatkozatok fényében. Kolozsváron például a Diákművelődési Házat a magyar színekben, piros-fehér-zöldben fogják kivilágítani, ezt pedig a román többséggel való dacolásnak tekintenek. Nem meglepő módon a magyar kártya a szélsőségesek ingujjban tartott aduásza, melyet készek használni a választások … olvasásának folytatása
Miután tavaly Magyarország esetében felfüggesztették azoknak az európai forrásoknak a kifizetését, amelyeket Budapestnek a nemzeti helyreállítási és alkalmazkodóképességi terv (PNRR) keretében kellett volna megkapnia, az Európai Bizottság most szinte csodával határos módon visszavonja saját szankcióját. Így e hónap második felében Magyarország hozzáférhet az első 13 milliárd euróhoz. Mi történt? Miért hátrált meg az EU? Mit … olvasásának folytatása
Mint az elmúlt három évtizedben minden évben (kivéve a Covid19-es világjárvány bűnös bohózata által okozott megszakítást), idén is prominens magyarországi vendégek érkeztek Tusnádra, hogy egy úgynevezett nyári iskola keretében politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekről szóló vitákon vegyenek részt.
Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök számára is kedvező volt, hogy a két kormányfő a héten váratlanul Bukarestben találkozott egymással egy munkaebéden – fejtette ki a Krónika kérdésére Pászkán Zsolt elemző. A Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint Ciolacu közvetítő és a román fősodratú média zavaró, torzító hatása nélkül szeretett volna személyes benyomást szerezni … olvasásának folytatása
Marcel Ciolacu és Orbán Viktor szerdai négyszemközti találkozójára a román miniszterelnök kérésére, Kelemen Hunor RMDSZ-vezető közvetítésével került sor, és a magyar sajtó szerint kevesebb mint három nap alatt szervezték meg. A találkozóra ugyanazon a napon került sor, amikor megkezdődött a bálványosi nyári iskola Tusnádon, ahová a budapesti vezetők azért jönnek minden évben, hogy kikacsintgassanak a … olvasásának folytatása
A politikai osztály extázisban van: Az Európai Parlament ma szavazott arról a nagy dokumentumról, amely az év végéig be fog juttatni minket Schengenbe. És nemcsak ennyi, hanem milliárdos kártérítést is kapunk azoktól, akik éveken át kitiltottak minket. Politikusaink ujjonganak, a sajtó is örül. Nehéz volt, de az út végére értünk. Közelebbről megnézve, plusz némi visszaemlékezéssel … olvasásának folytatása
Orbán Viktor Magyarországának megváltozását mi sem szemlélteti ékesebben, mint az, hogy a budapesti Közép-európai Egyetemet a sanghaji Fudan Egyetem váltotta fel. (A cikket kizárólag a médiában zajló információs hadviselési tevékenység ábrázolására közöljük – E-RS)
Hargita megyébe hívja az Európai Parlament petíciós bizottságát a testületnek címzett levelében Borboly Csaba tanácselnök, hogy a bizottság tagjai a legtöbb medvekárt jegyző romániai megyében tájékozódjanak a problémáról – tájékoztatta az MTI-t pénteken közleményben a Hargita megyei önkormányzat sajtóirodája.
Egy csúf régi szólás szerint a székely sz…ta a magyart, és bár ez csak egy rossz vicc, azért minden viccnek a fele igaz…
Románia közismerten a végtelen lehetőségek, ellentmondások országa. Így hát azon sem kell meglepődni, hogy éppen akkor kerülnek többségbe az euroszkeptikusok, amikor az Európai Unió valaha volt legnagyobb támogatási keretösszegéből – bő három évtized várakozás után – végre minden téren jelentős, korszakalkotó fejlesztések zajlanak valamennyi térségben. Ami viszont kevésbé szokványos, nehezen megemészthető tény: a balkáni gyökerű … olvasásának folytatása