//
archívum

NATO (általános)

This tag is associated with 1466 posts

Újabb konfliktusgóc? Moldávia választani készül – Nethuszár

A Moldovai Köztársaság, avagy Moldávia lassan elérkezik ahhoz a keresztúthoz, ahonnan nincs, vagy csak nehéz a visszafordulás, legyen bármi is a végeredménye a július 11-én esedékes parlamenti választásoknak.

Európa valódi dilemmái – Maszol

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Szovjetunió szétesésével létrejött egypólusú világ napjai meg vannak számlálva. A Szovjetunió helyét néhány évtized alatt a gazdaságilag jóval teljesítőképesebb Kínai Népköztársaság foglalta el. S egyre inkább Amerika vezető szerepét veszélyezteti.

Konfrontáció vörös vonalakkal – Nyugati Jelen

Oroszország pénteken jelentette be, hogy az ellene bevezetett újabb szankciók miatt válaszlépésként megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének és Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének. Az orosz külügyminisztérium kifogásolta, hogy az EU a közelmúltban „illegitim” és „alaptalan” korlátozó intézkedéseket vezetett … olvasásának folytatása

A románok többsége Erdély ellopásától tart, és a vakcina helyett imádságot és egyéb gyógymódot választana – Transindex

Megkérdezték a romániaiakat a félelmeikről és arról is, miben bíznak. Magyarország és az oroszok nem a szívük csücske, és a Covid-19 elleni védőoltások hasznosságáról sem sikerült őket meggyőzni.

Alig húzta ki a lábát az orosz hadsereg, máris gyakorlatozik a NATO a Fekete-tengeren – Transindex

Az USA Romániai Nagykövetségének közleménye szerint a „Trojan Footprint 21” (trójai lábnyom) nevű hadgyakorlat május 3-án kezdődött. Az Európai Különleges Műveleti Parancsnokság (SOCEUR) szervezésében közösen gyakorlatoznak NATO-tagországok és partnerországok szárazföldi-, vízi- és légierejének haderői. A műveletekben részt vesz Bulgária, Németország, Grúzia, Montenegró, Észak-Macedónia, Spanyolország, Ukrajna és Nagy-Britannia.

Ismét bebizonyosodott: a románok nagy többsége szerint Magyarország legfőbb célja Erdély visszaszerzése – Főtér

A román társadalmat továbbra is kollektív üldözési mánia uralja.

Tavasz: Misa ébred – mi csak pislogunk – Maszol

Bár régi és kipróbált vicc, most épp nincs nevethetnékünk: az oroszok nem álltak meg a spájznál, ott toporognak az ukrán határon, tele velük a Fekete-tenger, alig kétséges, hogy a Pruton túli instabilitás fokozásában is érdekeltek… és csak júniusra ígérték, hogy Putyinnak lesz ideje találkozni Bidennel.

A román hatóságok is nemkívánatos személynek nyilvánítottak egy orosz diplomatát – Krónika

A román hatóságok nemkívánatos személynek nyilvánították Alekszej Grisajevet, a bukaresti orosz nagykövetség katonaiattasé-helyettesét, mivel „tevékenysége és cselekvései ellentétben állnak a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi egyezmény rendelkezéseivel” – tájékoztatott hétfőn a külügyminisztérium.

Biztonsági kérdésekről egyeztetett Iohannis a román, lengyel és török külügyminiszterekkel – Maszol/Agerpres

Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) keleti szomszédságában kialakult biztonsági helyzetről, valamint a NATO idei csúcstalálkozójának előkészítéséről folytatott csütörtök este megbeszélést a román–lengyel–török háromoldalú találkozón résztvevő külügyminiszterekkel Klaus Iohannis államfő.

Négy brit vadászgép érkezett járőrszolgálatra a konstancai Mihail Kogălniceanu légibázisra – Krónika/MTI

A brit légierő négy vadászgépe érkezett csütörtökön négy hónapos járőrszolgálatra Romániába, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontra – tudatta a román védelmi minisztérium.

Főtámogatók

KEDVENCEINK