„Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta”, hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahol Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására látogatott el. „Feleségként és háromgyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik, és mélyen osztozom minden szülő – anyák, apák, feleségek, férjek, nagyszülők és gyermekek – gyászában és fájdalmában”, fűzte hozzá, az ukrajnai menekülteknek nyújtott magyar … olvasásának folytatása
Hosszú időn át úgy tűnt, hogy a lengyel–magyar partneri viszonyt semmi nem tudja megbontani. A lengyel–magyar történelmet sok-sok évszázados közös küzdelem szövi át meg át. Még a hitleri hadsereggel való szövetségesi viszony, s a németek segítségével létrejött Bécsi Döntés sem tudta a Lengyelországban állomásozó magyar csapatokat megakadályozni abban, hogy menekülési folyosókat nyissanak a bajba került … olvasásának folytatása
Három év után Orbán Viktor visszatért Tusványosra, a nyári szabadegyetemre. A koronavírus-járvány miatt ugyanis a tavalyi és tavalyelőtti rendezvényeket nem tarthatták meg. Mintegy kárpótlásként idén a focirajongó magyar kormányfő több székelyföldi városban is megfordult, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán labdarúgó-mérkőzésekre is elment.
Csehország szigorít az ukrajnai menekültek befogadásának szabályain, hogy kiszűrjék az esetleges visszaéléseket. A kormány által szerdán elfogadott törvénymódosítási javaslatok most a parlament elé kerülnek – jelentette be a kormányülés után Vít Rakusan, cseh belügyminiszter.
Vít Rakusan cseh belügyminiszter felszólította csütörtökön magyar hivatali partnerét, Pintér Sándort, hogy Magyarország gyorsítsa fel a Csehország területén tartózkodó ukrajnai roma menekültek esetleges ukrán-magyar kettős állampolgárságának ellenőrzését, mert az ilyen státusú embereknek nincs jogosultságuk a menekülteket megillető segélyekre Csehországban.
Most kell összefogni a közös európai jövőkép kidolgozásért – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott konferencián.
Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakušan cseh belügyminiszter.
Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.
„Valószínűleg elnézte a naptárat” – így reagált a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn a szlovák parlament elnökének meghökkentő állítására.
Nem kell nagy jóstehetség annak megállapítására, hogy a Fidesz–KDNP zsinórban negyedik kétharmados győzelmét hozó választások után a budapesti kormányoldal a jogos ünneplés után nehéz újabb évekre készülhet. Az ukrajnai háború miatti megváltozott geopolitikai környezet és a várható gazdasági, energetikai, sőt akár élelmiszerválság közepette kell lavírozni az országot, méghozzá úgy, hogy a jelek szerint Budapest számára … olvasásának folytatása