Előbb néhány az önök kommentárjaiból: „Amit szinte tökéletesen megállapítottak és adatoltak az az, hogy a telepesek latin nyelve a dák szókincsből vett át szavakat, létrehozva aztán a protorománt.
Az szinte egyszerre alakult ki a rómaiak, vagyis a vulgáris latint akarva-akaratlanul beszélők által uralt és felügyelt összes területeken, de annak központja, vagyis az a hely, ahol a leginkább beszélték, az a Bánság (egész területe), Olténia, Tribalia, Erdély volt. Pontosan a dákok által kiürített terület. Elég egyszerű számítások azt mutatják, hogy a Római Dáciában nem maradt több, mint az őshonos népesség 25 százaléka. Ez adja a román nyelv rendkívüli földrajzi egységét. De felhívom a figyelmet arra, hogy kialakulása nem i. sz. 106-tal kezdődött. 300 évvel korábban tráko-római kifejezések jelentek meg előbb Trákiában és dáko-rómaiak rögtön a Duna és a Balkán-hegység közötti Dácia meghódítása után, vagyis kb. 150 évvel a Dunától északra végrehajtott invázió előtt. A Dunától délről hozott illiro-római, tráko-római és dáko-római telepesek, többek között az i. sz. I. században végrehajtott emberrablásokkal létrehozott dáko-rómaiak találták fel az első dáko-római és protoromán idiómákat, a kevés megmaradt dák, valamint a vulgáris latint beszélő veteránok és római közigazgatás és a kancellária mellett. Dobrudzsa, Moldva és Besszarábia déli része, a Bánság már régóta meg voltak hódítva, Munténiának pedig rendkívüli katonai szerepel volt Moesia Inferior keretében. Ezáltal azt a magot, ahol felgyorsult a román nyelv kialakulása, olyan széles tartományok vették körül, ahol ez a folyamat már legalább 100 éve elkezdődött! (Marian Bogdan Tesileanu)
„A latin nyelv, távolról sem lévén törzse a ma beszélt nyelveknek, azt lehetne mondani, hogy kevésbé felel meg az eső római természetnek, hogy az jobban megváltoztatta első szavait és ha nem félnék paradox képet kölcsönözni ennek a jogos megjegyzésnek, azt mondanám, hogy az a legújabb mind közül, vagy legalábbis amiben a legkevesebb található meg azon népek nyelvéből, amelyekből megszületett. A latin nyelv tényleg ebből a nyelvből származik, a többi nyelv pedig, főleg a moldvai, azok maguk ez a nyelv. (D’Hauterive Memoriu asupra vechei şi actualei stări a Moldovei…, Bukarest, 1902, 255–257. o. apud Get0dac)
N. B. Egy Alexandru Mavrocodat által 1797-ben Alexandru Ispilanti-nak beterjesztett memorandumról van szó.
„És mi van akkor, ha a dákok nyelv ugyanaz/ugyanabból a családból származik, mint a latin nyelv? Vagy ahogy a dokumentumfilm állítja, hogy testvérnyelvek lennének? Mi lenne ezzel a gond? Mostani népként elveszítenénk az identitásunkat?” (Carmen)
„… nem a román nyelv latin nyelv, hanem inkább a latin nyelv román nyelv” (Miceal Ledwith, II. János Pál pápa volt tanácsadója)
***
2. A Dunától északra megvalósult kontinuitás elmélete (Dácia). Ez az elmélet két antagonisztikus hipotézis formájában áll előttünk: a hivatalos elmélet (lentebb A-változatként szerepel), melyet a romániai iskolákban tanítanak és a jelenlegi történészek többsége által felkarolt és újabban a dákológiai elmélet, mely azt állítja, hogy a románok a dákokból származnak (B), a román nyelv valójában a dák nyelv lévén. Elemezzük őket sorra:
A. A hivatalos elméletben a dák lakosság rómaiasítása a Decebal által a Birodalommal folytatott háborúk előtt megkezdődött, korai kereskedelmi és kulturális kapcsolatokkal és 106, Dácia annektálásának éve után teljesedik ki. Ennek megfelelően a trák eredetű géto-dák népesség a római uralom időszakánál hosszabb rómaiasodási folyamatot szenvedtek el, átvéve a vulgáris latint, amire természetesen a fonetika és a szókincs szintjén az eredeti nyelv is hatással volt, ami magyarázza e keleti újlatin nyelv egyediségét. A protoromán kialakulási területe sokkal szűkebb, mint az előző szövegben ismertetett elmélet szerint. Egyes történészek szerint, a rómaisodás a „szabad dákok”-ra is kiterjedt.
Tehát nemcsak 165 évnyi római uralomról van szó, a folyamat az aureliánusi visszavonulás után is folytatódva és nem csak egy 14 százaléknyi övezetet érintett, hanem egy sokkal nagyobb területet. Ezen kívül kihangsúlyozzák, hogy a betelepítési folyamat intenzív volt, a Dáciába hozott telepesek a Birodalom különböző tartományaiból érkezve. Ebben a többetnikumú és többnyelvű környezetben a latint tűnt az egyetlen kommunikációs nyelvnek, domináns és megbecsült helyzetben, ezért tudott érvényesülni, ahogy az egyes volt gyarmatokon is történt, például, az angollal, a franciával, a spanyollal, a portugállal…
Az írásos emlékekben jóval később megjelenő Dunától délre élő népességek északról délre irányuló egymást követő vándorlásokból származtak, amiben a vándorló pásztorkodás alapvető szerepet játszott. Ezeket a protoromán népességek vándorlására és a román bizonyos dél-dunai dialektusainak megjelenésére vonatkozó elméleteket szerb, bolgár és újabban macedón történészek is felkarolták.
B. A dákológiai elméletben elutasítják a római elem elsődleges szerepét (a rómaiak csak Dácia 14 százalékát uralták, ezt is csak rövid ideig; ezzel szemben Izraelt (Palesztinát) nyolc évszázadig tartották uralmuk alatt, de nem adta fel a nyelvét…). A románok a dákok és géták közvetlen leszármazottaiként jelennek meg, akik viszont a trákokból és az illírekből származtak (Burebista egységes nemzetállama). A „szabad dákok”, mivel nincs bizonyíték a rómaiasításra, folytatták a harcot a római megszállás ellen, számtalanszor támadva Dacia Traiana-ra és kényszerítve végül távozásra a megszállókra.
A dák nyelv a latin „testvére” volt (figyelmen kívül hagyva, hogy különböző indoeurópai csoportokhoz tartoznak), mindkettő trák (sic!) eredetű lévén, csak így magyarázhatók ugyanis a közös strukturális és szókincsi elemek. A trák eredetet Aeneason, az Új Trója legendás alapítóján keresztül magyarázzák (a forrás Vergilius „Aeneis”-e). Bár a latinnak lehetett volna egy „lingua franca” státusza, ezt nem lehet összetéveszteni az őslakosok által beszélt nyelvvel, ami egy és ugyanaz a kezdetektől napjainkig, természetesen a történelem során létezett bizonyos hatásokkal és átalakulásokkal. Sőt, a nyelv „latin” elemei valójában trákok. A rokonság bizonyítékaként Dácia területén találták meg a latin első írásos emlékét, egy őslatin feliratot („SVI MI PIE = „az enyém, a pátriárka”), egy kőbaltán. «E balta kormeghatározása meglepő azon elmélet hívei számára, akik szerint a rómaiak „latinosították” a dákokat: Kr. e. 1500–1375.» Bevallom, a „pátriárka” kifejezés eléggé megzavar, mert akkor semmilyen köze nem lehetett sem a kereszténységhez, sem a judaizmushoz. De íme annak a régésznek a véleménye, aki ezt a felfedezést tette és aki teljesen másképp értelmezi a szöveget: «Hihetetlen! Fantasztikus! A trapéz alakban elhelyezkedő négy „csillag” között a balta kemény testébe, a korai etruszk ábécéhez hasonló betűkkel (4. ábra), a „tökéletesített”, egy fejlettebb ábécéből vettnek tűnő „P” betűn kívül három latin szót véstek: SVI MI PIE (3. ábra), amit nagyon világosan és könnyen le lehet fordítani: NEKEM IGAZSÁGGAL (a klasszikus latinban „áhítattal”-ként, „jog szerint”-ként, „törvény szerint”-ként is fordítható)».
Az elmélet szerint, a dák nyelv elterjedtsége óriási, elérve Ibériát és Skandináviát, főleg a gótok és a géták azonossá tételével (Gabriel Gheorghe). Gh. Iscru is azt állítja, hogy a német és a dák rokon nyelvek, mindkettő az „árja törzs”-ből származva. Bár nincs egyetlen dák szöveg, vagy irodalmi mű sem, mégis felfedeztek egy 150 karakterből álló ábécét, sok jel a görögből származva. A szöveg, sajnos, latin, még ha ezzel az óriási és rendezetlen ábécével írták is.
Iosif Constantin Drăgan és a ceauşescui propaganda irányvonala szerint, Dácia a „civilizációk bölcsője”-ként jelenik meg, mely egy ősi (a bolygón a legrégibb!) kultúrával rendelkező állam, melyet számos bizonyíték tanúsít, mint például az alsótatárlakai (megfejtetlen) táblák és melyek azt bizonyítják, hogy az írás e tájakon kezdődött. Lobogtatnak még a dák vallással és mitológiával, Zamolxis kultuszával és a kereszténység korai behatolásával kapcsolatos aspektusokat, még azelőttről, hogy azt hivatalos vallássá nyilvánították a Konstantin által vezetett Birodalomban. Így aztán amikor „románok”-ról van szó, akkor egy olyan etnikumról beszélünk, mely „már kereszténynek született”.
Egy másik szenzációhajhász téma a „dák terv”, vagy „Decebal végrendelete” (amely „vörös szál”-ként vonul végig egész történelmünkön). Decebal a Traianus elleni utolsó háború előtt állítólag azt parancsolta az utódoknak, hogy Róma végleges szétzúzásáig ne nyugodjanak. Amit a (gót) testvéreik meg is tettek. Azt mondhatnánk, hogy a történelem folyamán a dákok nem fogadtak el semmilyen uralmat, amit minden birodalom mulandósága bizonyított, az oszmántól a szovjetig.
Végül Németországban is zajlottak paleogenetikus és összehasonlító tanulmányok, melyek eredményeit az elméletet megerősítő pozitívokként értelmeznek.
Ezen „iskolának” a rovására lehetne írni (nem véve figyelembe a lentebb közölt szöveghez hasonló hagymázas kijelentéseket) a források eklektikusságát, az adatolási és összehangolási nehézségeket, de főleg azt a fanatizmust, amivel kritikai diszkrimináció nélkül karolnak fel masszív mennyiségű dolgozatokat.
Társadalompszichológiai szempontból, akárcsak a bolgár nacionalistáknál, egy alsóbbrendűségi komplexus felsőbbrendűségivé változtatásának vagyunk a tanúi. Egy társadalompatológiai esetnek. Ez ugyanaz a frusztráció, amit Cioran remekül és szívszaggatóan mutat be 1936-os könyvében, a Schimbarea la faţă a României-ben.
***
„[Ismeretlen szerző] MI VAGYUNK A… KIK VAGYUNK MI?
Az a földrajzi terület, ahol ma Románia van, több mint 10.000 évvel ezelőtt a világ közepe volt, az a hely, ahol valójában az emberi civilizáció kezdődött. Ez az igazság eléggé nehezen emészthető a többi nemzet számára, köztük lévén olyanok is, melyek a kiválasztott népi titulusra formálnak igényt.
Olténia térségében található a világ legrégibb vályogviskós település (18.000 évvel Krisztus előtt), a legrégibb bányatevékenység, a valaha talált legrégibb bányászcsákány, a világ legrégibb rézkohászati tevékenység (8.000 évvel Krisztus előtt), a világ legrégibb írása (a Fehér megyei alsótatárlakai táblácskák, 5-6.000 évvel Krisztus előtt). Szintén itt találták fel az íjat, itt jelentek meg Európában az első kohók és szinten innen indult és alakult ki a többi indoeurópai nép és nemcsak ők, például az irániak, az árják, az olaszok, a frízek, a szkíták, cimmeriaiak, az ibériai törzsek, a baszkok, a szarmaták, a hellének (az akhájok és a dórok), a föníciaiak… stb.
A tráko-dákok képviselik a legrégibb és legmagasabb kultúrát a Földön, korábbi a sumérnél és ugyanakkor a legnagyobb is (180–200 törzs). Megtalálhatók voltak egész Európában (Balkán, Ukrajna, Magyarország, Ausztria, Németország, Csehszlovákia, Lengyelország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Törökország európai része), Kis-Ázsiában, Afrikában… még a dél-afrikai búrok is egy dák nemzetség voltak, amelyhez maga Burebista is tartozott.
Az írás és vele együtt a történelem előbb a trák térségben jelent meg és aztán a görög-római területen, ahova valószínűleg az innen elvándorolt törzsek vitték el. A tráko-dákok foglalkoztak Európában a legrégebben mezőgazdasággal (a neolitikumból) és világviszonylatban is a legrégiebbek között voltak. A maguk idejében a világ egyetlen népe voltak, mely a kört időmérési eszközökben használták fel.
1995-ben hosszú, de szándékosan elrejtett tanulmányozások után egy sor neves amerikai tudós arra a következtetésre jutott, hogy a Bibliában leírt özönvíz a Fekete-tenger nyugati partján történt, ahol szokatlanul fejlett nép élt (vajon kik?). Különben Olimposz, a görög mitológia legendás hegye (ULIMP, „fény”, vagy „csodálatosság” a tráko-dák nyelvben), nem más volt, mint a Bucsecs-(Bucegi)-hegység, melyen nem véletlenül látható a Föld második Szfinxe. A történész Homérosz azt mondta, hogy csak a trákok tudtak lovon és íjjal harcolni már Krisztus előtti ötödik évezred óta.
A tráko-dákok hibátlan tisztességességükkel tűntek ki, minden megállapodás szóban történt és aztán szentül betartották azokat. Azt, hogy távol voltak otthonuktól egy kapuban hagyott bottal jelezték, ami több, mint elegendő volt.
A tráko-dákok képviselték a világ egyetlen civilizációját, mely semmilyen formában nem alkalmazta a rabszolgaságot.
Kr. e. 1400 körül épül föl az észak-dunai Trákiában a Föld első önálló helyiséggel rendelkező, Andronicon nevű iskolája, ahol a zamolxesi papok minden egyetemi tantárgyat oktatták, a teológiával az élen (Napisten és a 12 csillagjegy kultusza).
A – többek között Platóntól és Szókratésztól – az utókorra maradt vallomások szerint, maga Püthagorasz is zamolxesi iskolában képezte tovább magát és szintén ők állították, hogy abban az időben Dáciában voltak a kor legnevesebb orvosai.
A történész Hérodotosz a cimmeriaiakat a Kárpátok északkeleti oldaláról (a mai Moldva) származóaknak tartotta őket. Aztán egy részük dél felé, Anatóliába indult, ahol cimirek néven voltak ismertek. A később Olaszország, Spanyolország, Anglia és Írország felé vándorlóakat keltákként ismerték.
Az észak-dunai övezetet (a mai Románia) a legrégibb idők óta földi paradicsomnak tekintették. A föld szinte valamennyi kincseiben gazdag föld, mezőgazdasági területekkel (Európa későbbi gabonaraktára), kiterjedt legelők, mindenfajta domborzati forma, hihetetlen természetes vízrajzi rendszer, a természeti katasztrófák többségével szemben jól védett terület… stb. E térség lakóit, egyfajta történelmi csodaként, nem sikerült elkergetni az ősi földjükről és elnemzetleníteni sem.
A románok továbbra is őrizik a 7.000 évvel ezelőtti ősök nyelvét, viseletét, szokásait, hagyományait. A gondos vérvizsgálatok egy másik csodát bizonyítanak: a számos invázió ellenére, beleértve a nagyon eltorzított római megszállást is, megőriztük az őseinkre jellemző genetikai tisztaságot.
Románia csoda, melynek messiási jövőt tartogatnak. Sundhar Singh indiai próféta 1922-ben azt írta, hogy a románok a világ összes népe által szeretett és tisztelt néppé fognak válni.
Könyvészet:
Augustin Deac – Istoria Adevărului Istoric
P. L. Tonciulescu – Ramania, paradisul regăsit
Nicolae Densuşianu – Dacia Preistorică , Vol. 1, 2, 3, 4, 5.
Cornel Bârsan – Revanşa Daciei”
NB: A szöveg megváltoztatása nélkül külön jelzés nélkül kijavítottam a helyesírási és központosítási hibákat.
Íme, a szöveg kritikája is:
„DORU POP: Miért hisznek el az emberek mindenféle hülyeségeket?
Michael Shermer 1997-ben jelentett meg egy könyvet Miért hisznek el az emberek furcsa dolgokat című könyvet, amiben összegyűjtött számtalan idiótaságot, amiket embertársaink igazaknak hisznek, a földöntúliak általi elrablásoktól és egy „bigfoot” létezésétől a rasszizmusig és fanatizmusig. Ezen abszurd meggyőződések társadalmi veszélyességét azonban az általuk generált társadalmi paranoia jelenti. Az áltudomány és az áltörténelem nemcsak azon illúziók és hamisítások alapjai, melyekkel együtt kívánunk élni, hanem a társadalmi rossz forrásai is.
Az a tény, hogy ostobaságok vesznek körül minket, sokkal kevésbé veszélyes, mint az, hogy vannak állítólagos tudósok, akik terjesztik ezeket az ostobaságokat, a legtöbbször az ostoba érveiket tudományoskodó gúnyába öltöztetve. Paul Meehl egy 1954-es „botrányos” tanulmányában bebizonyította, hogy a „szakértők véleménye”, amire alapozunk, nem egyéb, mint bizonyos „fejből” előkapott „előrejelzések” eredménye, egy szakmai tapasztalat gúnyájába öltöztetett intuíció. Legutóbb a dákizmus apologétái [sic!] visszatérése és az olyan figurák, mint Napoleon Săvescu által évtizedeken keresztül terjesztett gondolatok népszerűsítése bizonyítja, mennyire ellenáll a rációnak az egyik legerősebb mioritikus hamis mítosz: a románok jelentik a föld közepét!
Ez a mioritikus juhász kalapja alá beszivárgott zagyvaság nagyon régóta bugyog. Miután Iosif Constantin Drăgan a Noi, tracii-ban (Mi, trákok – E-RS) visszaöklendezte Nicolae Densuşianu Dacia preistorică (Történelemelőtti Dácia – E-RS) című könyvében megjelent trákista tézisek nagy részét, a protokronista dákisták csoportjai 1989 újraaktiválták magukat, úgy könyvek, vagy publicisztikák terén, mint inkább a virtuális térben. Előbb Pavel Coruţ könyveinek „piaci sikerei” voltak, melyek tele vannak bubulokkal (az okkult erő világuralmát elősegíteni kívánó személyek – E-RS), oktogonokkal és egyéb ostobaságokkal. Aztán következett az e témával foglalkozó álirodalom áradata és ez vezetett odáig, hogy mára tucatnyi kiadó van (mint a Miracol, az Obiectiv, az Orfeu 2000, a Saeculum IO, a Cuget Românescu, vagy a Fundaţia Artelor Dor), melyek a protokronista fundamentalizmus mélyéről származó gondolatokat terjesztenek. Újabban az internet bugyraiban eszement csoportok és csoportocskák kísértenek, mint amilyen az egyesült államokbeli Újjászületett Dácia Egyesület (Asociaţia Dacia Renăscută), ez adja ki a Dacia Magazin-t, vagy olyan figurák, mint a moldovai köztársasági Andrei Vartic, aki a Dava Internaţional folyóiratot adja ki. Csatlakozott hozzájuk az ifjú Daniel Roxin, aki a saját blogján egy sor anyagot jelentetett meg a Baciu-erdőbeli jelenségekről, az intelligens homokról, az asztrális megkettőződésről és reinkarnációról, Edgar Cayce-től vett elemekről, Gupta Swami Romániáról szóló jóslatairól, aki Pavel Coruţéhoz hasonló regényeket írt, amiben az „Új Világrend szolgálói” globális parapszichológiai háborúkban küzdenek a dicső tráko-dáko-mioritikusokkal.
A gondolkodás téveszméi
Az a csaknem észbontó, hogy sok román tényleg elhiszi, hogy mi vagyunk a kiválasztott nép, nem a zsidók, akik csak ellopták helyünket a kozmikus rendben. Egy ilyenfajta téveszmére példa Tudor Diaconu könyve, melyet a krajovai (Craiova) Obiectiv Kiadó a „Scrierea secretă” („Titkos írás” – E-RS) sorozatban adott ki. Ebben egy primitív numerológiai és hermeneutikai fantazmagóriákból álló zagyvaságban az egyetemes kultúra összes nagy kifejezésébe elrejtett „géta kód” megfejtője hihetetlen következtetésekre jut. Noé bárkája a Rárón akadt fenn, a román az istenek nyelve, Ábel egy argyasi (Argeş) géta, Jézus Krisztus pedig… vâlceai! Ezzel szemben Ţuţea még azt mondja, hogy Jézus Krisztus nem Mizilben született.
E modern és eszement dákisták számára a bolygó története Mitocnál kezdődött, az e térségben talált neolitikus tárgyak nem többek és nem kevesebbek lévén, mint az emberi gondolkodás geometriai forradalmának első formái. A „kárpáti” paleolitikus ember a „szögletes” ábécé felfedezője, egyfajta primitív homo geometricus lévén, aki az információit matematikai-filozofikus értékű edényeken és szobrokon közvetítette. A pelazgoszi-géto-dák őshonosság „erős” érvei között van az, hogy létezett egy elsődleges nyelv, az „ádámi” nyelv, mely nyelvet állítólag a románok ősei beszélték. Ezen nyelv „olvasása” generálja a „paradicsomi” magyarázatok többségét. Ezek közül egyesek a nevetségességet súrolják, mint például az, hogy Adamclisi „Ádám földjét” jelenti, ami azt jelenti, hogy Ádám valaha Romániában élt (Diaconu, Scrierea… II, 55), vagy az, hogy Éden a „kárpáti pásztorok” paradicsomának ősszavából származik, a szó a helyhatározók kategóriájába tartozva („inde” egyenlő „ottani”-val). Más összeesküvés-hívők, mint például Paul Lazăr Tonciulescu azt állítják, hogy Románia az emberiség „paradicsoma” (P. L. Tonciulescu, Ramânia, paradisul regăsit, Obiectiv, 2004), mert a név a védikus kultúra legfőbb kasztjától, a Rámától származik. Egyesek számára Dácia az istenek országa (Nicolae Miulescu és Tudor Diaconu, Dacia – Ţara zeilor, Krajova (Craiova), Orizont Kiadó), mert azt a szanszkrit írásokban szereplő Da ksa-val lehet azonosítani. Azt állítják, hogy Da Ksa a régi indiaiak „Genézise isteneinek vezetője”, következésképpen az egész emberiség genézise ide vezethető vissza. Da ksa fiai, nyilvánvalóan, a dákok, őket pedig arra predesztinálták, hogy az egész földet uralják. Miulescu a szanszkrit „Moksa” szót a géta hagyományban szereplő Zalmoxis-szal társítja, a következő értelmezést javasolva: „Zal – láncszem, Moksa – Mo országa!” (Dacia…, idézett mű).
Megdöbbentő, hogy a dák árjaság terjesztői között olyan figurák is vannak, mint Dumitru Băiaşa pap, vagy Petre Morar, aki a trákista édenizmust a vallási jellegű, tipikusan ortodox messianizmussal ötvözi. Míg Băiaşa Krisztus és Zalmoxis között hoz létre kapcsolatokat, Petre Morar is ilyenfajta kijelentéseket tesz (a Dacia Ariană. Leagănul limbii evanghelice című kötetében): „Keresztelő János, András, Simon, Mária, Márta” „a Megváltó körüli palesztinai románok” voltak, a dákizmus pedig vallási fundamentalizmussal itatódik át. Ez a társítás veszélyes társadalmi jelenséggé válik. A Zidaru-családból származó művészek körül létrejött Új Jeruzsálem csoportosulás már 1991-ben felvetette, hogy az Új Jeruzsálem valahol Glodeni, Pucioasa környékén van.
Az ezt követő profetikus üzenetek megerősítik, hogy Románia a „dicsőség Jeruzsáleme” és az „Új Jeruzsálem” lesz a neve. A hazai paradicsomi mitológiák egy olyan messianisztikus alkotóelemet tartalmaznak, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A román messianisztikus édenizmus azt állítja, hogy Románia a „kiválasztott föld”: „Romániában választottam ki magamnak azt a földfoltocskát, mely elsőként bukkant ki a vízből, amikor megteremtettem az eget és a földet, és ezt a foltocskát Nevem kertecskéjének neveztem el… Amikor pedig az embert megteremtettem a földből, ez volt a hely, ahonnan a földet vettem” – kivonat az 1997. augusztus 3-i Cuvîntul lui Dumnezeu-ból, mely interneten elérhető a http://www. noul-ierusalim.ro/ címen). Ezt a fajta „Románia egyenlő Új Jeruzsálemmel” típusú prófétaizmust nemcsak egy autochtonista primitívséggel társítják – a Zidaru-család egy „tráko-dák” ruházatot reprodukáló „paraszti” ruházatot viselve –, hanem egy apokaliptikus beütésű szegregátor prófétaizmussal is. Az Édenkerthez való visszatérés, amiről a „Pucioasa jelenség” beszél, csak egy apokaliptikus természetű krízisen keresztüli szellemi megtisztulással lehetséges.
Bukarest, mely tényleg az az Új Jeruzsálem, amiről A jelenések könyve beszél, ahol a Nép Háza maga az új Templom (Sundar Singh bizonyos jóslatainak megfelelően, melyek szerint, Romániának szellemi talpra állási isteni küldetése van, ami az egész emberiség számára követendő mintává fogja megtenni), az emberiség epicentrumává válik. Bukarestet „minden nemzet” az emberiség szellemi központjának fogja tekinteni, egy bolygószintű kataklizma után pedig, „Románia az isteni gondviselés paradicsomi kertjévé fog válni és az fog maradni”. Az emberek boldogan fognak élni ebben az „Új Kánaán”-ban, Románia válva a világ egyik legvirágzóbb és leggazdagabb országává, ezen paradicsomi térség lakói pedig szellemileg és testileg harmóniában fognak élni.
Bizonyos összeesküvés-elméletek terjedésének veszélye
A trákista árjaság, az áltudományos nyelvezet és az apokaliptikus messianizmus kombinációja csak néhány ezen autochtonista paradicsomi új mitológiák megnyilvánulásaiból. Az elvesztett és újra megtalált Paradicsom ezen tézise nagyon kedves volt a háborúk közötti időszak jobboldali szélsőségeseinek és egy valóság előli menekülési epizód, pszichanalitikailag megmagyarázható eredménye. Példamutató erre a Mircea Eliade által 1934-ben közölt Întoarcerea din Rai című kötete, mely egy ilyen, a „fiatal nemzedék” tulajdonát képező paradicsomi és tökéletes honi világot írt le. A háborúk közötti időszakban Nagy-Románia egy ilyenfajta mitikus és illuzórikus kivetítés volt, „egy olyan hely, ahol a történelem már nem gyakorolja a hatalmát”. Míg Milton egy „elveszett és újra megtalált paradicsom”-ról beszélt, az autochtonista utópisták a „földi Paradicsom”-ban és az „elrejtett és újra megtalált Paradicsom”-ban egy legkevésbé sem jóindulatú végkifejletű tézist találtak. A dák pszeudoárjaság, bármilyen „semleges”-nek tűnik is, azt mutatja, hogy egy ilyenfajta mitográfiának erős rasszista beütése van. Nemcsak a nacionalista ceauşizmus korszakának történelem könyvei írták le a dákokat a „legtisztább” árja fogalmakkal – szőkék és kék szeműek –, a dák nők szorgosak, a férfiak pedig bátrak és erősek, de az árjaság a szélsőjobboldali csoportosulásokhoz közeli anyagokon keresztül szorosan kapcsolódik az új paradicsomi autochtonista mitológiához, melyek zsidóellenes ideológiáját a „dákizmus” motívumaival és témáival keverik, ami ezen értelmezési kísérletek politikai végkifejletét mutatják.
Veszélyessé válik az a tény, hogy most „paleogenetiká”-val kapcsolatos érveket hoznak fel, melyek állítólag megcáfolhatatlan bizonyítékai lehetnének a románok elsődleges származására vonatkozóan. A dákológusok „információi”, az Alexander Rodewald által végrehajtott „régi DNS-tanulmányozás”-sal kombinálva rasszista jellegű tudományos „bizonyítékokat” produkál. A neoprotokronizmus hirdetői közül egyikben sem merül fel, hogy a vizsgálatot, talán, a mitokondriális DNS-sen végezték el, ami végső soron nem bizonyít semmit. Röviden, a mitokondrális DNS az anyai ágon közvetíti az információt, nevezetesen azt, hogy a románok anyái egy közös, mondjuk úgy, közép-európai genetikai csoport részei voltak. És az apák? E logika mentén az, hogy ma a világszerte élő emberek 0,5 százalékának mongol DNS-e van azt jelenti, hogy Dzsingisz Kán leszármazottai vagyunk? Az a tény, hogy van „némi” rokonság ezekkel a haplocsoportokkal, megsemmisítő bizonyítékává válik a 3000 évvel ezelőtti trákokkal való rokonságnak! Innen aztán „észbontó” következtetésekig jutnak el. Rómát… trákok alapították, az Tacitustól vett érv az lévén, hogy a trójai Aeneas nem volt egyéb, csak egy prototrák. Még súlyosabb, hogy a román hadsereg volt vezetői és a román állam csúcsán lévő más képviselők is támogatnak ilyenfajta elméleteket.
Márpedig a veszély bizonyos összeesküvés-elméletek bevetéséből és terjesztéséből fakad, melyek a társadalmi rossz generálásának eszközei. Ahogy azt a kolozsvári Max Weber Szociológiai Kollégium által nyilvánosságra hozott egyik tanulmány bebizonyította, polgártársaink harmadát az összeesküvés-elméletek démonai kísértik. Ha figyelmesen megnézzük, az érvek nemcsak észbontók, hanem veszélyesek is. Az Erdélyi Iskolán a Vatikán végzett „agymosást” és az „idegen erők” játékát űzte, Eminescu a globális okkult erő „gyilkolta” meg. De annak vitatásának, hogy Románia és a románok nem voltak Róma leszármazottai, nemcsak tisztán történelmi, hanem ideológiai, több mint „ősi” kötődésű végkifejlete van.
A logikus következmény ez: ha mi nem vagyunk a latinok leszármazottai és mégis latin nyelvet beszélünk, ebből az következik, hogy a dáko-rómaiak által beszélt nyelv a latinok primer nyelve, sőt, maga az édeni nyelv volt. Íme, mit mond Napoleon Săvescu egy áltudományos cikkben, amiben megpróbálja azt bizonyítani, hogy az emberi faj – honnan máshonnan? – a Kárpátokból származik: „A világ számos biológusa, akik az emberi faj történelmét rekonstruálják, azt mondják: «Eredetileg mind afrikai testvérek vagyunk!» Vajon mikor fognak a történészeink is felébredni és elfogadni, hogy a kárpáti-dunai népünkből jött létre a modern európai nép, mikor fog véget érni a dák népesség romanizálásának meséje és fogják elfogadni az igazságot: hogy a kárpáti-dunai térség a Régi Európa központja, a népünk pedig a legősibb európai nép?”. Ha a tráko-géto-dákok valójában a „pelaszgok”, a pelaszgok pedig „egy nagyszerű nép, mely magát pelaszgoknak nevezte, hiszen a föld elsőszülöttjének, Pelegnek volt a leszármazottja, ha ők az elején a régi Szentföldön éltek”, akkor a pelaszgo-dákok a föld összes ismert és ismeretlen civilizációinak az alapítói. Így történt, hogy minden civilizáló hős, Aeneastól Nagy Sándorig ezen „elsődleges faj” leszármazottai voltak. Mózes géta (Diaconu szerint, idézett mű), a kárpáti-árják befolyásolták a régi hinduk védikus kultúráját, megalapították Tróját és megépítették, vagy ihlették a Szfinxet, az egyiptomi piramisokat és a civilizáció összes többi műemlékét, a Rámájanát Putnán fordították szanszkritra (Diaconu, II, 118) és a fáraók géta papok voltak. Szintén a dákok hódították meg Amerikát is, még a vikingek és Kolumbusz előtt, ugyanazok a dákok, akik benépesítették Hokaido szigetét, az Ainu népesség pedig a kárpáti-dunai törzsek leszármazottja, melyek 8.600 évvel ezelőtt meghódították Ázsiát, egészen a japán szigetekig eljutva.
A társadalmi rossz forrása: az illuzórikus büszkeség
A tiszta fikció az elme legkevésbé gyanított ösvényein haladhat tovább. De ezek a képtelen „igazságok”, amelyekben polgártársaink hisznek, primitív érzelmeken alapulnak. A primer érzelmek egyike pedig a saját személy felsőbbrendűsége, hiszen a Maslow-piramis szerint, a társadalmi önkiteljesedés alapvető fontosságúvá válik. Hinni akarjuk, hogy jobbak, szebbek, intelligensebbek vagyunk, mint felebarátaink, ezen kívánságunk beteljesedéséért bármilyen ostobaságot készek vagyunk elfogadni. És ebben van a társadalmi rossz forrása: az illuzórikus büszkeségben. Ezt a fantazmát az agyunk által termelt opiátok táplálják, hogy jóérzést keltsenek bennünk. A dopamin befolyásolja az emberi elmét, többek között ezt a mechanizmust is ellenőrizve. Új utakat keresünk a hipnotikus érzés eléréséhez, az öröm jutalmát egy hamis önkifejezésben találva meg. És minél tudományosabb gúnyát ölt magára az ostobaság, a hülyeség annál hihetőbbé válik.
www.cinemafotomedia.wordpress.com
(Folytatása következik)
Dan Caragea
adevarul.ro, 2013. június 7., 10:16
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.