//
most olvassa...
Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, Gazdaság, Infrastruktúra, Kárpát-medencei körkép, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia

Tüntetést szervez az autópályáért a Néppárt – Krónika

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szeptember 9-től tiltakozást szervez az erdélyi autópályáért – jelentette be pénteken Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke.

(kronika.ro/Boda L. Gergely)

„Tiltakozunk, mert az észak-erdélyi autópálya munkálatait ismét felfüggesztették, most azért, mert áthalad egy Natura 2000-es területen Almásfegyvernek (Fegernic) közelében” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az EMNP politikusa.

Elmondta, az ügynek az ad aktualitást, hogy a magyar fél éppen ezen a héten jelentette be, hogy elkezdték a Berettyóújfalut a határral összekötő autópálya építését.

„Tehát a pálya 2020-ban gyakorlatilag itt lesz Nagyvárad bejáratánál” – tette hozzá. Csomortányi szerint a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert az almásfegyverneki tájék 2009-ben lett Natura 2000-es védett terület, amíg a környezetvédelmi tárcát Borbély László vezette.

Az EMNP egy kerékpártúrával akar tiltakozni a pályaépítés szüneteltetése ellen. „Elégedetlenek vagyunk azzal, ahogyan a bukaresti kormányok kezelték az erdélyi beruházások ügyét” – jelentette ki Csomortányi.

Forrás: Tüntetést szervez az autópályáért a Néppárt

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK