Elemzés: Az a sztereotípia, hogy a románok toleránsak a kisebbségekkel szemben, az önmagunkkal szembeni bűnös engedékenységet tükrözi. És a két és fél évtizede válaszra váró kérdést: hogyan szabaduljunk meg tőlünk?
A közösségi szellem hiányát mutatja, amikor a jóhiszeműséget felváltja az önhittség, a mindennapi amnézia azt illetően, hogy körülöttünk van még valaki, akire figyelni kell, akivel beszélgetni lehet. Magányos emberek világa vagyunk, főként azért, mert a múlttal való megbékélést közülünk túl sokan halogatják a végtelenségig. Pontosabban, a megbékélést azok között, akik mi magunk vagyunk és azok között, akik átélték a kommunizmust, és egy klientelista rendszeren keresztül birkóztak meg a rendszerrel, a kiváltságos kapcsolatoktól kezdve az élelmiszerboltok eladóiig, akik a hátsó ajtón keresztül adtak el nekünk egy vacak csirkét, egy liter olajat, egy zacskó kávét, miközben a bejárati ajtónál végtelen sorok álltak, egészen a PCR-aktivisták (Román Kommunista Párt) soraiban lévő kijárókig, akik egy borjúcombért elintézték holmi tanulatlan, mai kifejezéssel élve “funkcionális analfabéta” középiskolások egyetemre való felvételét. A románok fele ma is visszasírja a kommunizmust és Ceaușescut.
Sem a holokauszt, sem a romák üldözése, sem a szászok “eladása” nem rázza meg a románokat
A sztereotípiák sora még negyedszázaddal a kommunista rendszer bukása után is könyörtelenül uralja a román társadalmat. Olyan klisék ezek, amelyek csak a párhuzamos létet táplálják azzal a világgal, amelyben élünk. Az egyik ilyen az, hogy a románok toleránsak az etnikai kisebbségekkel szemben. A szociológiai tanulmányok azt mutatják, hogy ez egyáltalán nem így van. Például egy bukaresti, aki soha nem tette be a lábát egy olyan Hargita vagy Kovászna megyei településre, ahol magyar etnikumú a lakosság többsége, határozottan kijelenti, hogy az erdélyi magyarok soviniszták, szélsőségesek, bosszúállóak.
Egy tavaly decemberi Avangarde-felmérés szerint a románoknak mindössze 9 százaléka fogadna el magyarokat családtagnak vagy házasság révén rokonnak, további 9 százalék zsidókat, 6 százalék romákat, 11 százalék németeket. Azzal a közhellyel kapcsolatosan, hogy a románok jóindulatúak az etnikai kisebbségekkel szemben, még inkább meggyőző az, hogy csak 9% fogadná el, hogy magyarokkal együtt dolgozzanak, 10% zsidókkal, 13% romákkal, 10% németekkel (B1TV, 2023. december 13.).
Mi bajuk lehet a románoknak a 2022-es népszámlálás szerint Romániában maradt 22.907 némettel (a több mint 750.000 svábból és szászból, akik az 1930-as években a Királyságban éltek) és a 2378 zsidóval (a több mint 700.000-ből, akik a holokauszt előtt főként Moldvában éltek)? A többséginél jóval civilizáltabb lakosságból az egykori Securitate titkosítás alól feloldott irataiból kiderül, hogy Gheorghiu-Dej és Ceaușescu diktatúrája idején a kommunista állam több mint 230.000 német nemzetiségűt “adott el”, amiért a szövetségi Németország 3-4 milliárd márkát fizetett. Az a sztereotípia, hogy a tősgyökeres románok befogadóak a más etnikumú románokkal (így! kutyából mégsem lesz szalonna, avagy a „harcoljunk rasszizmussal a rasszizmus ellen” kampány magyarellenes változata! – ERS) szemben, bűnös engedékenységet mutat önmagunkkal szemben. És a két és fél évtizede válaszra váró kérdéssel szemben: Hogyan szabaduljunk meg tőlünk?
Imádságok és énekek a jótékonysági tettek helyett
Az a klisé, hogy a románok szolidaritást vállalnak a rászorulókkal, szintén a hamis tükörbe nézés eredménye. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerint 2022-ben minden ötödik román a szegénységi küszöb alatt élt. Túl azon, hogy a kormány szánalmas politikát folytat a földhöz ragadt szegények millióival szemben, hiányzik az elegendő jövedelemmel rendelkező románok kezdeményezése, hogy csoportokba szerveződve rendszeresen segítsenek a szegényeknek.
Persze vannak emberek, akik egyénileg szerepet vállalnak a szegények, főleg a sokgyermekes családok megsegítésébe. De ez csak csepp a tengerben. Hiányzik az a közösségi szellem, ami egy megszilárdult, altruizmus által vezérelt társadalomhoz vezetne, egy olyan társadalomhoz, ahol jót cselekszünk egymással, ahol a rászorulók hallatják hangjukat. Ellentétben például a katolikus templomokkal, ahol a hívek közösségekbe szerveződnek, ahol az emberek segítik egymást, ortodox templomaink – kevés kivételtől eltekintve – nem képesek vagy nem akarják mozgósítani a híveket az imákon és énekeken túli jótékonysági cselekedetekre. Ennek ellenére a románok egyházba vetett bizalma 35 éve versenyez az első helyért a hadseregbe vetett bizalommal.
A “büszkék vagyunk a románságunkra”-tól a politikusok hazafiaskodó diskurzusáig
A deklaratív hazafiság tömeges arányban foglalja el a valóság folyosóit. Ez egy újabb sztereotípia, egy újabb gomblyukba tűzött szegfű, az önelégültség újabb tartozéka. Az INSCOP Research által a News.ro megbízásából tavaly novemberben végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 95 százaléka büszke arra, hogy románnak vallja magát, szemben a 2013-as 83 százalékkal. Hogy mi történt az elmúlt tíz évben, ami a hazafiság robbanásához vezetett, nehéz megfejteni. Az biztos, hogy az elmúlt években a deklaratív hazafiság teret nyert az AUR és az S.O.S. pártok üvöltözős offenzívájával, amelyek beoltották a közfelfogást azzal a hazafias jelszóval, hogy a szélsőséges nacionalizmus a hazafiság talapzata.
A szélsőségesség mindig és mindenhol az emberek érzelmeivel spekulált. A hazaszeretetükkel a mellüket döngető politikusok hangosak, kemények a hazafias sablonokban – és itt nem csak Şoşoacáról és Simionról van szó, hanem – kisebb mértékben – a többi párt vezetőiről is, akik a politikai színtéren számítanak.
Ismét visszatérek a Corneliu Coposu hazafiságról szóló leckéhez: “A hazafiság a haza iránti diszkrét szeretet, a hajlandóság arra, hogy bármikor életét adja érte, és nem vallja be ezt az érzést. A hazafiság fitogtatását illetlenségnek tartom. Aki szeretetet érez a hazája iránt, aki elhatározza, hogy hazája érdekében feláldozza saját egzisztenciáját, annak nem kell ezzel az érzéssel a mellét vernie.”
Nincs helye többé más és más pongyolaságoknak, amelyek eltorzítják a valóságot, amelyek dióhéjra térdepeltetik a sarokban az értékeket, amelyek megakadályozzák a haladás szellemében való mentalitás, egy önismeret és a mások elismerésének keretei közé helyezett mentalitás kialakulását.
George Arun
2024. március 27.
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.