A hetvenöt évvel ezelőtti vérengzésre emlékeznek vasárnap a Bihar megyei Gyantán, ahol 1944. szeptember 24-én a román hadsereg 41 magyar ember életét oltotta ki. Boros Zoltán túlélő, a Román Televízió bukaresti magyar adásának volt főszerkesztője a tragikus eseményekről, a Fekete vasárnap című dokumentumfilmjének mondanivalójáról beszélt a Krónikának.
(kronika.ro/Facebook – Boros Zoltán)
A román hadsereg által hetvenöt éve elkövetett vérengzésre emlékeznek vasárnap Gyantán, ahol megkoszorúzzák a református templom udvarán felállított emlékművet. A Bihar megyei településen emléktáblát lepleznek le Boros Ferenc lelkész, író, költő, műfordító tiszteletére, aki az 1944. szeptember 24-én történt, 41 áldozatot követelő vérontás történetét részletesen, hitelesen lejegyezte az egyházközség anyakönyvében és presbiteri jegyzőkönyvében.
Kegyelet. Vasárnap koszorúzással emlékeznek a gyantai vérengzés magyar áldozataira (kronika.ro/Veres Zsolt)
A túlnyomórészt magyarlakta (a 358 lakos 86 százaléka) község felégetésére, a helyiek kiirtására 1944. szeptember 24-én, vasárnap adott parancsot Leonard Mociulsky tábornok, az Észak-Erdély felé nyomuló román hadtest főparancsnoka azzal az ürüggyel, hogy a falusiak fegyveresen védekeztek a román hadsereg bevonulása ellen.
A valóságban a visszavonuló magyar honvédcsapat hagyott hátra a faluban kisebb utóvédegységet, hogy lassítsák a román hadsereg előnyomulását. Két tiszt és egy gépfegyveres közkatona az utcáról, udvarokból, házakból szedte össze az embereket, akiket a falu végére, illetve a temetőbe hurcoltak, hogy kivégezzék őket.
(kronika.ro/Facebook – Boros Zoltán)
A vérengzés megviselte a túlélőket
Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, a vérengzés túlélője a Krónika megkeresésére elevenítette fel az ötéves korában történteket. Emlékei szerint az akkor hétéves nővérével a helyi román orvosnál, Pop Gusztiéknál bújtak el egy nedves, sötét helyiségben, és édesanyjuk megkérte őket, hogy ne zajongjanak. „Évtizedek után mesélte el édesanyám, hogy a doktorné őt cselédnek öltöztette, hogyha bejönnek a tisztek, ne legyen baj. A tisztek valóban odajöttek »a jól végzett munka« után vacsorázni. Egyikük megkérdezte, »Jó, jó, a papról tudjuk, hogy lágerben van, de hol van a papné?« A doktorné valami olyasmit mondott, hogy elment a magyarokkal. Anyám nem tudott többet bemenni, reszketve bebújt mellénk, és magához ölelt bennünket” – mesélte Boros Zoltán. Hozzátette, dr. Augustin Pop a háború befejeztével Nagyváradra költözött, akárcsak az ő családjuk 1949-ben. Mindössze arra emlékszik, hogy édesanyja mindig nagy tisztelettel, szeretettel beszélt Pop Gusztiékról, és követte a család sorsát. A tragikus gyantai eseményekről csak nagyon későn, nyugdíjas korában kezdett beszélni; Boros Zoltán édesapja, Boros Ferenc 55 éves korában, 1963-ban halt meg, tőle semmit nem hallott a vérengzésről.
“Ma már megértem, hogy a Gyantán történtek emlékei olyan súlyos teherként éltek szüleimben, amit egész további életükben éreztek. Falubeli ismerős családok, emberek meggyilkolása, vagyonunk teljes elvesztése, a súlyos anyagi gondok, a nulláról indulás alaposan megviselte őket”
– fogalmazott a Román Televízió bukaresti magyar adásának volt főszerkesztője, aki nem tud arról, hogy a túlélők közül valaki kért volna kárpótlást a román államtól. Tudomása szerint a román kárpótlási törvények hatálya nem 1944. augusztus 23-ával kezdődik (Románia átállásának dátuma a szövetségesek oldalára), hanem csak két évvel későbbtől érvényesek.
Ellenségkép a magyarokról Boros
Zoltán felidézte, hogy a történtek után a halottakat közös sírba, gyakorlatilag egy nagy gödörbe tették, és elföldelték, szertartás nélkül, hiszen a lelkész lágerben raboskodott abban az időben. A most látható sírköveket jóval később állították az életben maradt családtagok, leszármazottak. A faluban félelem, rettegés uralkodott, a lakosok attól tartottak, hogy ami történt, megismétlődhet. A túlélő szerint később világossá vált, hogy a román kommunista diktatúra nem határolódik el azoktól az atrocitásoktól, amelyeket a román hadsereg vagy civil lakosok a két világháború idején elkövettek, viszont a magyar katonák hasonló cselekedeteit rendszeresen emlegetik könyvekben, újságokban.
A gyantai áldozatokat közös sírba tették, és szertartás nélkül elföldelték. A most látható sírköveket jóval később állították a leszármazottak (kronika.ro/Facebook – Boros Zoltán)
Rámutatott, a nyolcvanas években programszerűen hozták a megyei lapok – kötelezően a magyar nyelvűek is – a beszámolókat, visszaemlékezéseket az Észak-Erdélyben magyar katonák által elkövetett erőszakos cselekedetekről, ugyanakkor a román csapatok túlkapásairól egy szót sem ejtettek. „De hát a diktatúrák ellenségképet kialakító propagandája nem román találmány, ez is egy olyan jellemző, ami rokonítja a kommunista diktatúrát a nácizmussal” – mondta Boros. Hozzátette, a románok az olvasókönyvekből, újságokból rendszeresen értesültek „a magyarok” kegyetlenkedéseiről, és – az iskolai oktatás, a történelemkönyvek hatására is – kialakult, bebetonozódott a sokakban máig élő egyoldalú kép a magyarokról, hogy ők a románok ősi ellenségei.
“Pedig a háborúk idején a legtöbb harcoló fél, így a román hadsereg egyes vezetői, katonái és civilek is, követtek el emberiségellenes cselekedeteket. 1989 után azt hittem, hogy az első napok magyar–román összeborulása meghozza a közös múlttal való tárgyilagos szembenézést”
– fogalmazott a televíziós szerkesztő, akinek az volt a meggyőződése, hogy a múlt hibáinak a román propagandában történő szüntelen egyoldalú emlegetése csak akkor lohadhat le, ha a közvélemény értesül a román fél által elkövetett atrocitásokról is.
(kronika.ro/diaszporaalapitvany.ro)
Az egymás ellen elkövetett vétségek mérlegelése
Boros Zoltán ezért tartotta fontosnak, hogy filmet készítsen a gyantai eseményekről. Elmondása szerint 1993-ban húsvét napján mentek Gyantára forgatni minden előzetes értesítés nélkül. Amikor az emberek megtudták, hogy Boros tiszteletes fia, megnyíltak. Megszólalt egy olyan nő is, aki a temetőkertben legyilkoltak tetemei alatt maradt életben.
Boros Zoltán a román közszolgálati televízióban, a magyar adás főszerkesztőjeként vállalta a felelősséget, hogy a Fekete vasárnap című dokumentumfilmet bemutassák. Másnap a közvetlen felettese, Titi Popescu kétségbeesetten kereste meg, hogy megszidták az alkotás közvetítéséért, és kérdőre vonták, merthogy a filmbéli történet biztosan nem igaz, csak rágalom. Popescu akkor enyhült meg, amikor Boros elmondta, hogy az ő családja is szinte csodával határos módon menekült meg, tehát ő is az öldöklés egyik túlélője, és vállalja a felelősséget a film minden szaváért. „A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, ami az egymás ellen elkövetett román–magyar vétségek mérlegét megpróbálta a középállás felé billenteni. Azóta is várom, hogy legalább egy szakmai, történészi párbeszéd jöjjön létre a két nemzet képviselői között. Bár egyszer alakult egy ilyen bizottság, az őszinte dialógus még várat magára” – mondta Boros Zoltán.
(kronika.ro/diaszporaalapitvany.ro)
Boros Ferenc beírása az anyakönyvbe
„A szeptember 24-én meggyilkoltak kedden, 26-án temettettek el, közös sírba egyházi szertartás és nagyrészt koporsó nélkül, ahogy meggyilkoltatásuk helyéről összeszedték őket. (…) Az ezután meghalt két egyén is egyházi szertartás nélkül szállt sírba a faluban minden lelket megszállt rémület és tanácstalanság miatt.” „Az 1944. év folyamán Gyantán meghalt 32 fi és 26 nő, összesen 58 személy, kik közül 41 személy a szeptember 24-i, s a bevonuló román 6. és 11. hegyivadász-zászlóaljak által elkövetett vérengzés áldozata. Ezek, bárha nem mindnyájan reformátusok voltak, s mint a többiek, szintén egyházi szertartás nélkül temettettek közös sírba, feljegyeztettek ezen Anyakönyvben. (…) Ezen anyakönyv szeptember 24-én kezdődik, a gyantai vész napján, jeleképpen a romjaiból újjáéledő anyaszentegyháznak.”
Boros Ferenc beírása a jegyzőkönyvbe
A szeptember 24-i gyásznap után sem szűntek meg zaklatni egyházunk híveit. Törvényes és törvénytelen eszközökkel vittek el főképpen sertéseket, szarvasmarhákat, 18–50 éves férfiakat télvíz idején gyalog hajtottak munkatáborokba, kényszermunkára. A magyar területről hazatért több száz főnyi tömeget Belényesbe, majd Temesvárra kísérték, s nagy részük ma is a temesvári, aradi, lugosi börtönökben senyved. Közben a szovjet hadsereg néhány száz főnyi csapata is községünkben tartózkodott. Templomunkban csak október 29-én kezdhette meg gyászistentiszteletek sorozatát a lelkész palást nélkül, mert az is odaégett. A templomban is kár esett. Megrongálódott az orgona, néhány pad szétforgácsolódott, ablakok betörtek. A nagyharangot átlőtték.
Bede Laura
2019. szeptember 21., 08:21 • utolsó módosítás: 2019. szeptember 21., 08:32
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.